Sámán dob

A dob nem ásvány, mégis arra kért a Bennem Élő Isten, hogy a sámán dob legyen benne az áruház kínálatába. Olyan gyógyító eszköz, melynek hangjával az emberek saját magukért mindent megtehetnek a gyógyulásuk érdekében.
A dob a sámán lova, és munkatársa. Hangjának segítségével olyan helyeket, energiaközpontokat is felkereshet, melyek másképp nem elérhetők. A dob hangja kitisztítja a belső csatornákat, és megerősíti a kapcsolatot a Benső Mesterrel. Teljesen meggyógyulhat a test tudatosságod mértékében. A dob hangja Földanya szívdobbanása is, összekapcsolódhatsz a Természet Lényeivel általa.

Amikor kezedbe veszed a dobodat, szeretgesd meg, beszélgess vele, ismerd meg! Kongasdd meg, kérdezd meg tőle milyen üzenetet hozott Neked. Amikor összeismerkedtetek, gyújts tüzet kint a szabadban, valahol egy csendes helyen. Olyan helyet válassz, ahova dolgozni jársz vele a jövőben, mert a sámán dobolni igazán csak a szabadban tud, és szeret. A tüzet gyújtásakor, a szívekben megszülető békéért gyújtsd meg (Mindig. Ezután még a gyertyát is.) hiszen a sámán tudja, hogy az áldással gyújtott tűz, ima. Mindaddig, míg a tűz ég, a tűz transzformáló ereje beteljesíti azt, amit áldásként beletettél. Legyél tudatos erre! Amikor szépen lobog a tűz, tartsd a lángokba bele a dobodat. Kérd meg szentelődjön meg a közös munkának, és kérd meg a tüzet szentelje meg! Ez a szertartás a táltos csikódat parázzsal való megetetés szertartása. Ez által kapja meg táltos ló képességeit Neked és Általad! A szertartás után bárkinek kezébe adhatod kipróbálni, de repülni csak Veled fog! A próba során azt, aki kezébe veszi, és megkongatja, elindítja a hang varázslatával az úton, ha megengedi magának az, aki megkongatja. A dobodon a bőr nedvesség hatására megereszkedhet, olyankor csak tartsd bele a tűzbe és újra feszes lesz.
Amikor a dobod megszentelődött, táltos csikód jóllakott parázzsal, ezt érezni fogod, kiemeled és oldalt a testedbe szorítod. A sámán mindig úgy dobol: kongatja hangszerét, hogy a testébe szorítja és úgy tartja, míg másik kezével az ütővel kongatja. Kezdődjön a munka: a megszentelés után mindig szenteld meg a dobolást, úgy engedd ki hangját az Univerzumba! Pl: vigye a dobszó a békét minden szívbe, legyen béke végre! Kongasd, kongasd ameddig csak bírod egyfolytában, hiszen így szoktok egymáshoz. Te és a dobod. Ezután hagyatkozz megérzésedre, és akkor menj dobolni, ha úgy érzed, kell! Mindig gyújts tüzet!
Sámán ünnepek: minden napforduló!
A sámán itala a bor, étele a hús! De megáldottan. Földanyának megköszönve: az első korty, az első falat az Övé. Löttyintsd a tűzbe, dobd a tűzbe. Égjen el.
Dobolásod első alkalmával kérd meg azt az erőállatot, ki születésed első pillanatától Veled van, mutassa meg magát és árulja el sámán nevedet, melyet a dobodra festhetsz. A fotón azért mutatom meg az én dobomat, hogy lásd a dobot kedvedre kiszínezheted, ha akarod. Az áruház ikon részében a hang címszó alatt elmesélem az én tapasztalataimat. Beszélek a hang gyógyító erejéről is, úgy írtam le ahogy lediktálták nekem.
A sámán avatásról, ahol Te avatódsz be a sámánságba csak annyit mondhatok, ha eljön az ideje megtapasztalod. Ne erőltesd! Nagyon valószínű, ha idáig eljutottál a doboddal a munkába, valamelyik életedbe már megtörtént, csak átemeled ebbe az életbe és újra éled. Ha szeretnéd, csak kérd és legyél türelmes! Meg fog történni!
A sámán imája mindig így kezdődik: Drága Szellem mond mi az, amit tudnom kell! Kérlek tedd belém mind azt, ami ahhoz kell, hogy megértsem, és megtegyem amit kérsz tőlem!
Sok sikert! Ha kérdésed van csak keress meg! Tel: 06-20-410-82-76

Vissza a névsorszerinti mutatóba<<< A horoszkóp oldal Itt Tovább a következő oldalra >>>