Galaxit

Szakirodalom szerint:
Ásványtanilag: labradorit-amfibol keverékMohs-keménység:7-8Sűrűség:4,23 Kristályszerkezet:triklin, monoklin Keletkezés módja: vulkáni

Segíti a mély alvást. Álmokra emlékeztet.Fejlődésünket támogatja azzal a késztetéssel, hogy az együttérzést ötvözzük a tisztánlátással és a realizmussal. Megnyugtatja az erős szívverést, rossz keringést. Vesegyógyító.

Ez a kő maga a galaxis. Amikor a kezembe vettem sírva fakadtam, mert olyan vágy tört fel bennem az „Otthon” után. Amikor megnyugodtam és megszólítottam csak egy „mosolyt” éreztem. Mivel nem válaszolt átadtam magam neki, meditációba merültem. Szédületes sebességgel elkezdtem száguldani, pontosabban zuhanni befelé. Nem láttam semmit, csak a sötétséget és éreztem a zuhanást. Először szédültem. Mindenféle kellemetlen testi tünetet érzékeltem magamon, szinte rosszul voltam. Annyira intenzíven történt, hogy ha akartam volna sem tudok kijönni belőle, vagy megszüntetni a meditációt. Míg testi tüneteimet próbáltam kontrollálni, nem is vettem észre, hogy fények száguldanak el mellettem, aztán figyeltem fel rá. Ahogy jobban odafigyeltem érzékeltem, hogy naprendszereket látok, bolygókat, galaxisokat. A sebességem is elkezdett csökkenni. Végül olyan sebesség állt be a száguldásba, hogy feltárult maga az Univerzum. Káprázatos színekben pompázva lüktetett és pulzált. Élt! Ahogy rácsodálkoztam, megcsodáltam, gyönyörködtem, észrevettem, hogy a mozgása az egésznek harmonikus körforgás. Az egész forog valami körül. Persze, hiszen így tanultuk az iskolába jutott eszembe azonnal. Száguldásom tovább folytatódott és már sejtettem, hogy tartok valahova. Végül feltündökölt előttem egy olyan sugárzó kékes fehér szikrázó csodálatos valami, hogy a szemem belekáprázott. A szívem összefacsarodott a vágytól! Minél hamarabb akartam odaérni! Ez az Otthon! Hazajöttem! Megszólalt bennem egy hang: Hamarosan, legközelebb! És kiestem a meditációból! Hát igen, rosszul esett szédelegtem, természetesen azonnal reklamáltam. Míg egy szelíd hang azt mondta: türelem! Azóta jó barátok vagyunk, aludni szoktam vele. Intenzívvé tette az álmaim és segít megérteni őket. Felerősíti az intuíciót is. Szorosabbra tudtam fűzni a kapcsolatot a bennem Élő Istennel. Azóta intenzívvé vált a tanulásom, mert megértem mit akar tudatni velem. A szívcsakrához és a koronacsakrához kapcsolódik. Intenzíven gyógyítja a szeretetet, az érzelmeket. Fizikai síkon vese és szívgyógyító. Kiegyensúlyozza a két agyféltekét. (Itt átadok neked egy lélegző gyakorlatot, ami ezt a folyamatot meggyorsítja, együtt a kővel gyors eredményt érthetsz el. Ezt a gyakorlatot a bennem Élő Isten adta át, mert gyorsítani, haladni akartam. Tehát: kényelmesen elhelyezkedsz egy széken, úgy, hogy talpaid a földön legyenek. Egyszerűen elkezded figyelni a lélegzetedet, de amikor belélegzel a figyelmed a fejed tetején legyen és lásd, hogy a fejed tetején arany fény áramlik be. A levegő kifújásakor pedig a talpaidra összpontosíts és lásd, hogy az aranyfény kiáramlik a talpaidból. Ezt a gyakorlatot ötvenszer végezd el. Majd fordítsd meg. Az arany fényt a talpaidon szívod be, majd a fejed tetején fújod ki. Ezt is ötvenszer. Egészségedre! De átadok egy meditációs gyakorlatot is, ez is végtelenül egyszerű és nagyon hatásos. Kényelmesen ülj le és összpontosíts a gátra (a hüvely vagy a herék és a végbélnyílás közti terület) ezen a területen képzelje el egy 10 cm átmérőjű aranygömböt. Addig összpontosíts, amíg elkezd bizseregni a gát. Ezt a bizsergést, (vagyis az aranygömböt) vezesd be a farok csont csúcsán a gerincbe, és szép lassan kezd el felvezetni a gerinceden. Nagyon fontos, hogy érezd a bizsergést, az aranygömböt, mely nem más, mint tudatod, figyelmed összpontosított energiája. Csigolyáról, csigolyára haladj, a csakrák központjába állj meg, ott lüktessen néhány másodpercig az energia (1-es csakra: gát, 2-es csakra hátsó örvénye. A köldökkel szembeni pont a gerincen, 3-as csakra. Hát 5-ös csigolya, vagyis a hát közepe, 4-es csakra a két lapocka közötti terület középpontja, 5-ös csakra: kiálló nyakcsigolya, 6-os csakra: a koponyába csatlakozó gerinc pontja, egy lyuk, 7-es csakra: a két agyfélteke közötti terület), hogy az energiablokkok kioldódjanak, és tudatosodjanak, ezt a kezedben lévő kőtől kérd! Amikor felérsz a 6-os csakrához az aranygömböt a koponya falán húzd fel a fejtetőre függőlegesen engedd bele a két agyfélteke közti területre. Ezen a ponton hagyd jó sokáig lüktetni. Majd a nyelved hegyét helyezd a szájpadlásod legmagasabb pontjára és az aranygömböt a két szem közötti területen vezesd bele a nyelved hegyén át a nyelvedbe és lásd, ahogy megnövekszik. Szép lassan lefolyik a torkodon, mellkasodon, hasadon keresztül a gátba. A csakrákban elől is megállhatsz, hogy kitisztuljanak és egészségesek legyenek. Itt megint kérd meg a követ, hogy segítsen neked ebben. Csakra pontok elől: 6-os csakra: két szemöldök közötti terület (a homlokod közepe a 7-es csakrához tartozik) 5-ös csakra: a bemélyedés a torkodon, 4-es csakra: a csecsemőmirigy feletti terület, 3-as csakra: rekeszizomtól a köldökig, 2-es csakra: fanszőrzet feletti terület, 1-es csakra: gát. Az egyes csakra párja a koronacsakra, és fordítva. Nagyon fontos, hogy csakráid egészségesek legyenek, hiszen a kövek a csakrákba kapcsolódnak be. Tudva levő, hogy életünket a jing vezetéken, vagyis elől a hasi oldalon képzeljük el, vagyis álmodozunk és a jang vezetéken, vagyis a gerinc csakra örvényeivel valósítjuk meg. Ebbe a munkába kapcsolódnak bele a kövek, a csakrákon keresztül segítenek. Ezért nagyon fontos, hogy csakráink egészségesek és összehangoltak legyenek. Ez a két gyakorlat, a kövek segítségével begyorsítja azt a folyamatot. A kövek mindig legyenek a kezedben, és kérd a segítségüket a munkában. Ezt a gyakorlatot naponta többször érdemes megcsinálni. Amikor már könnyen megy és az aranygömb nagy bizsergéssel mozog benned, elég ha tudatoddal hétszer körbe forgatod egymás után a jin és jan pályán és gyorsan. Bátran kísérletezz vele, de mindig a kövek segítségével, akkor nem töltheted túl magad energiával. Egészségedre!)

Vissza a névsorszerinti mutatóba<<< A horoszkóp oldal Itt Tovább a következő oldalra >>>